Könyvismertető
JÖVŐKÉP ÉS KONFLIKTUSOK

A public relations elmélete és gyakorlata (PR Akadémia – 2.).

Szerkesztette: Sós Péter János és Szécsi Gábor

A Magyar PR Szövetség – a Pécsi Tudományegyetem FEEK karával együttműködésben – második alkalommal rendezte meg Pécsett a nyári PR Akadémiát. A rendezvény azt vállalta magára, hogy útmutatást nyújt a PR elméletének és gyakorlatának folyamatos változásában. Különleges apropót is kínált ez az év: 25 éve alapították meg az első magyar PR-ügynökséget – az alapítója ott volt és beszélgetéseket vezetett az Akadémián –; és 25 éve alakult meg a Magyar Public Relations Szövetség is.

A szervezők úgy döntöttek az „ezüstjubileum” alkalmából, hogy élnek az alkalommal, de nem múltba temetkezéssel, hanem éppen előre nézéssel. Mindössze egyetlen előadás foglalta össze az elmúlt 25 esztendőt, a többi a következő negyedszázaddal, vagy legalábbis annak ma belátható részével foglalkozott.
Nem volt kikerülhető korunk másik égető témája sem, a különféle társadalmi krízisek kezelése. A PR Akadémia idejében még nem uralta el a médiát az Európába érkező menekültek áradata, noha egyes előjelei már érezhetőek voltak. De a társadalmi válságok és a PR kapcsolata, a média viselkedése, valamint a közösségi média szerepe krízishelyzetekben olyan kihívás volt, amely elől tisztességes konferencia nem térhet ki. A PR Akadémia elvállalta a kihívással való szembenézést.
Az Akadémia harmadik vezető témája a CSR volt. A nap folyamán sokan vitatták, hogy a CSR tulajdonképpen része-e a PR-nek: a társadalom szolgálata és környezet fenntartható kímélete csupán érintőlegesen kapcsolódik a PR-hez. Természetesen jelen kötetünkben nem kívánunk állást foglalni ebben a vitában, de azokat a tanulmányokat közöljük, amelyek a szűken vett CSR-en túlmutatnak, és komoly kommunikációs tanulságokkal szolgálnak.

A könyv ára: 3,200.- Ft

Személyes átvétel: B. SWAN Partners Kft. 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 20. Telefon: +36 (1) 430-3640 E-mail:

MEGRENDELŐLAP
Megrendelem a Jövőkép és konfliktusok - A public relations elmélete és gyakorlata című könyvet, * példányban, 3,200.- forintos példányonkénti áron.
Személyesen veszem át (előre láthatólag . napon)
A könyveket postai utánvéttel kérem. A postázás költsége: 1,970.- Ft/kötet, ezt a költséget vállalom.
*(név)
*(telefonszám). *(e-mail cím).
Postai utánvét esetén a következő címre kérem a küldeményt:
**(irányítószám),
**(város),
**(utca, házszám),
(emelet, ajtó).
A számlát a következő névre / címre kérem kiállítani:
(név),
(céges rendelésnél adószám)
(irányítószám),
(város),
(utca, házszám)
(emelet, ajtó)
*-al jelölt mezők kitöltése kötelező
**-al jelölt mezők kitöltése utánvét esetén kötelező